Az első helyen kiemelt
Serena Williams két játszmában győzött Marija Sarapova ellen az
Ausztrál nemzetközi teniszbajnokság női egyesének keddi
negyeddöntőjében, és bejutott a legjobb négy közé.
Az amerikai teniszező az első szettet brékhátrányból felállva nyerte meg, a meccs fordulópontját az első játszma utolsó játéka jelentette. Ekkor Sarapova a szettben maradásért szervált,
Az amerikai teniszező az első szettet brékhátrányból felállva nyerte meg, a meccs fordulópontját az első játszma utolsó játéka jelentette. Ekkor Sarapova a szettben maradásért szervált,
Williams azonban a
negyedik lehetőségét kihasználva elvette az adogatójátékát, ezek után
pedig lendületből 5:0-ra elhúzott a második játszmában. A két játékos
21. alkalommal találkozott egymással egyesben, és Serena sorozatban
18-adszor győzte le orosz riválisát.
A világelső az elődöntőben a negyedik helyen kiemelt Agnieszka Radwanskával játszik, aki két sima szettben megverte a spanyol Carla Suárez-Navarrót. A lengyel játékos másodszor jutott be a legjobb négy közé Melbourne-ben.
AUSTRALIAN OPEN, MELBOURNE (44 000 000 ausztrál dollár, kemény pálya)
NŐI EGYES, NEGYEDDÖNTŐ

- S. Williams (amerikai, 1.)–Sarapova (orosz, 5.) 6:4, 6:1
- A. Radwanska (lengyel, 4.)–Suárez-Navarro (spanyol, 10.) 6:1, 6:3
- Kerber (német, 7.)–Azarenka (fehérorosz, 14.)
- Konta (brit)–Csang Suaj (kínai)
- Federer (svájci, 3.)–Berdych (cseh, 6.) 7:6, 6:2, 6:4
- 10.30-tól: Djokovics (szerb, 1.)–Nisikori (japán, 7.)
- Monfils (francia, 23.)–Raonic (kanadai, 13.)
- Ferrer (spanyol, 8.)–Murray (brit, 2.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése